Az idei továbbképzésünkkor nemcsak a Waldorf-babákat készítettem, hanem ezeket a Montessori-képecskéket is. A kisegér történetét 12 képen és 12 leírásban egy-egy falapra ragasztottam, majd lelakkoztam. A kicsik, akik még nem tudnak olvasni, az elmesélt történet alapján sorba tudják tenni a képeket, a nagyobbak hozzárendelhetik a szöveget is. Az egészen aprókat a szereplök elmesélésével szórakoztathatjuk. A képeket Lukas unokaöcsénk, keresztfiunk kapta ajándékba.
2010. augusztus 16., hétfő
Montessori képecsék
Az idei továbbképzésünkkor nemcsak a Waldorf-babákat készítettem, hanem ezeket a Montessori-képecskéket is. A kisegér történetét 12 képen és 12 leírásban egy-egy falapra ragasztottam, majd lelakkoztam. A kicsik, akik még nem tudnak olvasni, az elmesélt történet alapján sorba tudják tenni a képeket, a nagyobbak hozzárendelhetik a szöveget is. Az egészen aprókat a szereplök elmesélésével szórakoztathatjuk. A képeket Lukas unokaöcsénk, keresztfiunk kapta ajándékba.
2010. augusztus 11., szerda
Waldorf babák
A munkahelyem (TEZ) minden nyár elején háromnapos továbbképzést szervez nekünk Tagesmamiknak. Idén is a kreatív csoportba jelentkeztem és nem bántam meg. A következö három babát készítettem a kurzus alatt:
Pauli a legkisebb, Hancuskáé lett. A teste formájával nem vagyok megelégedve, legközelebb másik szabásmintát fogok venni hozzá.
Marilli Juliáé lett. Sárgabarack színéröl kapta a nevét. Ö tipikus alvómanó, gyapjúval tömtem ki a párnarészét.
Rozina Zsófié lett, örá vagyok a legbüszkébb. A ruhája, a haja, úgy, ahogy van nagyon tetszik nekem, igaz, vele dolgoztam a legtöbbet.
Azt hiszem, a jövöben még sok ilyen baba fog kikerülni a kezeim közül!
2010. május 23., vasárnap
2010. május 19., szerda
Az én családom
Jó pár éve a Tagesmutter vizsgámra készült ez a kesztyü-család. Vers is van hozzá:
Das ist die Mutter, lieb und gut.
Das ist der Vater, stark und mut.
Das ist der Bruder, groß und schlank.
Das ist die Schwester, mit der Puppe in der Hand.
Das ist das Baby, zart und klein.
Das soll meine Familie sein!
Ez itt az Anya, szép és jó.
Ez itt az Apa, gondoskodó.
Ez itt Bátyó, nagy és erös.
Ez itt Hugi, babát cipelös.
Ez itt a Pólyi, édes, mint az álom.
Ez itt az én drága, kis családom.
2010. május 15., szombat
Májusi esö...
aranyat ér! A szomszéd parasztbácsi is így gondolta, amikor jó alaposan betrágyázta a mellettünk fekvö szántóit. Ìgy reggel óta csukva tartjuk az ablakokat. Amiket amúgy sem nyitogatunk mostanában, mert az idö igen zordan bánik velünk, a hömérséklet valahol 12-15 fok körül ingadozik, a Napocska inkább elbújik a felhök mögé. Ezt örökítettük meg a Kicsikéimmel. Ablakra, falra, bárhová akasztható, csak hogy legalább ilyen formában láthassunk a Napot!
2010. március 30., kedd
Tojásból lesz a csibe... második felvonás

A Gyerekszobában mindig találok valami jópofa újdonságot, érdemes gyakran benézni hozzájuk. Ez a tojás-csirke ötlet azonnal megragadta a fantáziámat, nagyon valószínü, hogy mi is el fogjuk készíteni. Addig is, felteszem ide az eredeti bejegyzést, ahol pontos leírást is találtok, hogy hogyan kell ilyen helyes Húsvétvárókat készíteni. Egy hozzáfüznivalóm volna - ha kész vannak a csibék, NE a régi (tollas, mocskos, esetleg fertözött) papírdobozba tegyétek vissza, hanem érdemes egy müanyag dobozos csomagolást beszerezni és azt alaposan kifertötleníteni. Jó munkát!
Húsvéti fonott kosár
2010. március 29., hétfő
Húsvéti tojás - harmadik felvonás
2010. március 26., péntek
Húsvéti tojások - elsö felvonás
2010. március 22., hétfő
Tojásból lesz a csibe... tojásdobozból!
2010. március 8., hétfő
2010. február 22., hétfő
Horgolt labdák
Blogos barangolásaim közben találtam a horgolt labda leírását. Mivel nem tudok horgolni, alaposan megküzdöttem velük, a végére azonban kialakult egy rendszerem, ennek segítségével már tömeggyártásra is vállalkoztam. A Pótgyerekeim mindegyike egy ilyen tiritarka labdát kapott farsangkor ajándékba.

A labda a következöképpen készül:
4 szemböl kört hurkolok és körben addig szaporítom, amíg 12 szem lesz belöle. Innen minden sorban 6 szemmel szaporítok. Amikor a labda elérte a megfelelö nagyságot (az enyémek 42 szemesek) onnan minden sorban 6 szemet fogyasztottam. Amikor már csak egy hüvelykujjnyi luk marad, megtömtem a labdákat, van, amelyikbe üveggolyót is tettem - nehezéknek, majd behorgoltam a lyukat.
Ha valaki a saját bejegyzésére ismer, kérem jelentkezzen, szeretném linkelni, nehogy idegen tollakkal ékeskedjek!
A labda a következöképpen készül:
4 szemböl kört hurkolok és körben addig szaporítom, amíg 12 szem lesz belöle. Innen minden sorban 6 szemmel szaporítok. Amikor a labda elérte a megfelelö nagyságot (az enyémek 42 szemesek) onnan minden sorban 6 szemet fogyasztottam. Amikor már csak egy hüvelykujjnyi luk marad, megtömtem a labdákat, van, amelyikbe üveggolyót is tettem - nehezéknek, majd behorgoltam a lyukat.
Ha valaki a saját bejegyzésére ismer, kérem jelentkezzen, szeretném linkelni, nehogy idegen tollakkal ékeskedjek!
2010. február 15., hétfő
Hóemberek - még mindig!
2010. február 5., péntek
2010. február 3., szerda
Hóemberek
Odakinn ki centikben, ki méterben méri a havat, esik napok óta. Aki még bír látni egy kicsit a hóból, annak küldöm ezt a három vidám fickót.
A testük két hungarocell gömb, a sapijuk-sáljuk saját kötés, az orruk egy kis só-liszt gyurma, amit elörelátóan egy gombostü fejére dolgoztam rá, csak szárítani, festeni és a helyéretüzni kellett. Ugye, hogy egyszerübbnek tünik, mint odakinn a locspocsban, hidegben, fagyban?
2009. december 23., szerda
Fakanál szarvas
2009. december 10., csütörtök
A bújócska vége
Teamécses gyerekekkel
Ma valami egészen egyszerüt mutatok Nektek! Tegnap készült az aprónéppel, gyorsan megvolt, még a picurkák sem unták meg és az anyukáknál is hatalmas sikert aratott.
Ahogy a képen látható, a kicsik a színezésben, majd a csillagok felragasztásában vettek részt, a hajtogatást, vágást, összeragasztást én végeztem.
Egy hosszú papírcsíkot adtam nekik, hogy rajzoljanak rá. Egy vékony csíkot kihagyva, ahol majd összeragasztottam, négybe hajtottam, minden oldalra sütikiszúróval mintát rajzoltam, amit aztán sniccerrel kivágtam. Hátulról selyempapírt ragasztottam bele, a picurik felragasztották a csillagokat, összeilleszettük és már kész is volt a mü. Gyertyát tettünk a közepére és így gyönyörködtünk bennük.
2009. december 9., szerda
2009. december 6., vasárnap
Karácsonyi gyümölcstál
Nos, gondolkodtam hogy a tálam egyáltalán idevaló-e, hiszen gyakorlatilag nem én készítettem, de a végén úgy gondoltam, hátha valakinek beindítja a fantáziáját. Már csak a dekoráció-jellege miatt is. Az alap Èdesanyám ajándéka, a Tchibo/Eduscho cégnél vettük még tavaly tél végén. Az én érdemem, hogy ilyen jól néz ki annyi, hogy a mandarinok és narancsok közé pici mü almákat dugdostam, de lehet fenyögallyakkal, más gyümölcsökkel is variálni. A gyertyák színe és mérete is kedv szerint csereberélhetö, így alkalmasint akár tavaszi, illetve nyári kompozíciót is készíthetünk.
2009. december 4., péntek
Adventi koszorú
2009. november 30., hétfő
Mikulás- csengöcske

Elkezdödött az Advent és elkezdödött vele a várakozás. A várakozás ideje gyorsabban telik, ha az ember elfoglalja valamivel a kezeit, a lelke közben szabadon kószálhat...
A kölköcskéimmel ma délelött Mikulás-csengöcskét készítettünk, mivel picurkák még, így valami nagyon egyszerüt gondoltam ki nekik.
A Mikulás teste egy piros háromszög - némi kerekítéssel. A szakálla-arca fehér papír, egy darabból készült. A kicsik közben ezüst és fehér ceruzával kiszinezhették a testet, az arcot én rajzoltam meg. A ragasztás után már csak az arany fonalakat kellett a helyükre füzni és a csengettyüt felakasztani.
A kép alsó sarkában a még pucér adventi koszorúnk látható. ;O)
2009. november 24., kedd
Emléklekvár - a la Fércmüvek
A drága Judit ajándékozott meg egy üveg Gondolatlekvárral. Egy szép nagy beföttesüveg, telis teli jobbnál szebb gondolatokkal.
Innen jutott az ötlet az eszembe, hogy Kata barátnöm születésnapjára én egy jó nagy üveg Emléklekvárt készítsek.
Kata 1982. június 10.-e óta a barátnöm. A legjobb barátnöm. Az elmúlt pár évben millíó közös élményben volt részünk, kórusok, táborok, iskolák, barátságok, házzasságok, születések... A múlt hónapban gyüjtögettem az emlékeket, mint méh a mézet, rakosgattam szépen össze, válogattam, keresgéltem. Az üvegben 60 emlék kapott helyet, mind más betütípussal nyomtatva, egy két szó, vagy mondat, nevek, helyek, dátumok... A hétvégén adom át, kíváncsi vagyok!
Judit, köszönöm az ötletet, remélem nem volt rajta copyright!? ;O)
2009. november 21., szombat
Látszik a bokorból...két nagy...
Lombkoszorú
Már majdnem túl késö, de talán még talál valaki a parkokban, kertekben faleveleket. A szárukat le kell csípni és a leveleket félig egymásra fektetni. Az aljukat egyharmadig hátrahajtani, a körmünkkel két vágást nyomni bele, amin a szárat átbújtatva összefüzzük öket. Folytatni, amig a koszorú elég hosszú nem lesz. Akkor összefüzni és királykisasszonyokat, királyfikat keresni, akik büszkék a szép öszi kronájukra.
2009. november 15., vasárnap
Sapik, sapik...
Az elsö sapi a "szaladgálós" sapkám. Ebben megyek vásárolni, parkba, stb... Igazán nem egy nagy durranás, a pomponja teszi különlegessé. Kötve van. Zsófimon fotóztam le, neki jobban áll.


A második sapka tegnap lett kész, horgoltam. Iszonyú volt, mert a fonal rettentö szöszös és mindig megakadt. Egyszer megpróbváltam visszafejteni, lehetetlenség. Azért nagyon büszke vagyok rá. Jujinak pedig iszonyú jól áll. Majd néha kölcsönadom neki is...

A második sapka tegnap lett kész, horgoltam. Iszonyú volt, mert a fonal rettentö szöszös és mindig megakadt. Egyszer megpróbváltam visszafejteni, lehetetlenség. Azért nagyon büszke vagyok rá. Jujinak pedig iszonyú jól áll. Majd néha kölcsönadom neki is...
2009. október 20., kedd
Öszi lombkoszorú
Kicsit ugyan karácsonyosra sikerült ez az öszi koszorúm, de higgyétek el, már nagyon hiányzott nekem. Buxus, tuja és borostyánágakból készítettem, közé tüzögettem a csipkebogyó ágacskákat és a galagonyákat. Annyira nagyon piros lett, hogy a végén még tettem rá pár díszbirsalmát is, ezek azonban lemaradtak a fotózásról. Közben még tüzdeltem hozzá pár mélybordó vadszölölevelet is, aztán került pár fenyötobozka is, így szépen alakulgat velünk a mindennapjainkban ez a koszorú. Aztán szépen, lassan átveszi a helyét az adventi... Igaz, még addig halloweent is meg kell élni, huhuuuuu!
2009. október 11., vasárnap
Leveles üveggömb
Svájcban létezik egy üveggyár, a Glasi. A fantasztikusnál fantasztikusabb programok között szerepel, hogy a kedves látogatók saját üveggömböt fújhatnak a gyár mühelyében. A lányaim is kipróbálták és a kész gömböt aztán én díszítettem fel ablakfestékkel. Most, hogy itt az ösz, elövettük, és ahogy minden évben gyönyörködünk benne.
2009. szeptember 19., szombat
Kisbaba született!
2009. augusztus 18., kedd
Játék!!! /Game
Colette játékot hirdetett a blogja születésnapja alkalmából. A játékra én is jelentkeztem és már gondolatban forgatom is, hogy mit fogok készíteni. Ha van kedvetek, jelentkezzetek Ti is, Colette-nek minnél több résztvevöre lesz szüksége!
2009. június 23., kedd
Happy Birthday Csigi!!!!

Csiginek ma van a születésnapja. Isten éltesse sokáig! És hogy kicsit tovább maradjon emlék az ünnep, küldtem neki egy ajándékot. A dobozka vékony falemezböl van(készen vásároltam) és szalvétatechnikával varázsoltam rá a finomságokat.
Aztán, hogy ha már az étvágy megjött, rágcsálni is lehessen valamit, sütöttem egy kis csokis-zabpelyhes-mazsolás kekszet. A receptet fel fogom tenni a Konyhatündér? Boszorkány!-ra, hátha valakinek kedve szottyan rá megsütni.
A csomagocskában lapult még egy macska is, hogy Csigi kutyusa is örülhessen valaminek.
És aminek külön nagyon örültem, az ajándékom napra pontosan érkezett!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








